Kiszivárgott a dátum, ekkor döntenek Von der Leyen sorsáról – Magyarország szerepe is előkerült
Aggódhat az Európai Bizottság elnöke.
Egyre alacsonyabb a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkora – közölte Rusvai Miklós víruskutató vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A kutató szerint ez egyrészt azért van, mert a vírusmutánsok fertőzőképessége erősebb, másrészt pedig azért, mert az idősek többsége az oltással már védettséget szerzett. Rusvai Miklós arról is beszélt, hogy az első oltás után három héttel, oltóanyagtól függően, 60-90 százalékos védettség érhető el, ezért ki lehet tolni a két oltás közötti időtartamot. Kijelentette: az oltóanyagok veszélytelenek, és védelmet nyújtanak a betegség súlyos lefolyása ellen.
(MTI)